Közösségi média

Vendégkönyv

Erdélyiné Horváth Krisztina Ausztriából 2018.10.26-28
2018-11-15 16:17:48

Tisztelt Hotel, nem tudom hogy lehet szavakba önteni amit e röpke hétvége alatt kaptunk, a teljes felvilágosítás már érkezés előtt, gyönyörű szoba, külön toalett, csend béke nyugalom, azt hittem néha hogy a felső tízezer ember között vagyunk, kabátot elvettèk, barátságosan segítettek mindenben. Egy kedves úrral hosszabb ideig beszéltünk a pici falu és vár történetéről. A hölgyek talpraesett udvarias dolgozók, a hotel ennél többet nem adhat. Megfogott a kis falu, egy geológus történész is ámulva mesélt a vár tövében nekünk, lovaglás életemben először láttam ilyen gondozott és maximálisan felszerelt lovardát, lányom Boldog volt még esőben is. A kutyus hamar a barátunk lett. Csodás élmény volt a Lovas kocsival körülnèzni. A falu szívében egy pici bolt kedves mindig köszönő emberek. Annyira jó volt ott. A hotel igazgatója pedig jelesre vizsgázott. Köszönöm a segítséget és a finom bort. Kívánunk sok sikert mindenkinek. Én nem szoktam vissza járni sehova de megyünk. Több kedves ismerősömnek ajánlottam már önöket többen már foglaltak is. Szívből köszönünk mindent. Ui mint szakácsnő, a konyha fenomenális, semmit se tudok kritizálni.

Tovább

Programok

Outdoor kirándulások, csapatépítő túrák

Egyedi csapatépítő játékok és programok színész animátorokkal, kiváló kommunikációval, rugalmas lebonyolítással és minőségi játékokkal, angol nyelven is, melyek kiválóan illeszkednek Döbrönte különleges helyszínéhez.
Tovább

Kerékpártúra a Bakony lankáin

Az aktív turizmus híveinek, illetve az outdoor tréningek résztvevőinek kedvében járva, szállodánk Trek márkájú mountain bike-okat ad bérbe, amelyekkel a csodálatos döbröntei táj felfedezésére indulhatnak a Vendégeink.
Tovább

Ganna - Esterházy mauzóleum

A szomszéd faluban, Gannán (2,4 km) található a fraknói és galánthai Eszterházy nemzetség sírtemploma.
Tovább

Herendi Porcelánium

A világhírű Herendi Porcelánium, Minimanufaktúra és Múzeum alig félórányi autóútra (33km) található. Igény esetén vendégeink számára a transzfert megszervezzük.
Tovább

Barokk városnézés Pápán

A Hasik Hoteltől 15 km-re található hangulatos város bővelkedik látnivalókban.
Tovább

Sobri Jóska Élménypark- kalandok földön, vízen, levegőben

Kalandozzanak az ország egyik legsokrétűbb élményparkjában, Kislődön, ahol közel 50 különböző játékelemmel várják az aktív kikapcsolódás híveit!

Tovább

Solymos Tamás Géza állandó kiállítása

A Hasik Hotel 1999. óta állandó kiállítás keretében ad otthont Solymos Tamás Géza festőművész alkotásainak. A döbröntei táj ihlető szépsége, a Bakony zord, helyenként még háborítatlan domb és hegyvidékei kifogyhatatlan motívumforrást kínálnak festményeihez, melyek itt, a Hasik Hotelben láthatóak.
Tovább

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Gyönyörű tájak, különleges látnivalók: Bakonybél - Pannon Csillagda, Bakonybél - Erdők Háza, Zirci Arborétum
Tovább

Kisvonattal a Bakony szívébe (14 km)

A nyugati-Bakony csücskében, lágyívű dombok ölelésében nyitja meg Bakonyjákó, Németbánya, Farkasgyepű a természet templomát, az erdőt a sétavonattal induló utazó előtt. Az erdei kisvasút emlékét idéző utazás célja az állandó rohanásban megfáradt vándort visszavezetni a természet sugallatát árasztó hegyekkel, völgyekkel tagolt, patakcsobogástól és madárfüttytől hangos tájba.
Tovább

A gyönyörű környezetben kialakított Várkertfürdő

Pápán, 15 km-re szállodánktól további programokkal várja az érdeklődőket: termálfürdő, aquaspinning, úszósuli, babaúszás, vízi gyógytorna, fallabda.
Tovább

Kirándulás a népi műemlékekben gazdag Magyarpolányba (28 km)

Az Europa Nostra díjas kálvária megtekintése. A régi keresztény kultúra és a paraszti népszokások hagyományőrző ünnepeit az 1997-től évente, májusban megrendezésekre kerülő Polányi Passió néven tekinthetik meg vendégeink.
Tovább

Feliratkozom az akció értesítőkre

Tovább