
Ha el tud képzelni néhány napot sorbanállás, idegeskedés,
mobiltelefon és laptop nélkül, nálunk jó helyen jár.
Döbrönte a fővárostól alig több mint 1,5 órányira található bájos bakonyi falvacska. Az út is véget ér itt, gyalog vagy lóháton juthatunk tovább. De ha már itt járunk érdemes egy kicsit körülnézni, hátha maradni támad kedvünk. A település tisztaságával és rendezettségével, míg a környező dombok, erdők és mezők minden évszakonként megújuló, folyamatosan változó látnivalókkal kápráztatják el az ide érkezőket. Aki csak egyszer is itt járt, minden bizonnyal kellemes emlékeket őriz magában. A Bakonyt nem lehet sem megismerni, sem megunni. Valahányszor itt jár az ember, mindig többet tud meg róla, és egyre jobban megszereti. Nincs két egyforma nap, amikor ugyanazt az arcát mutatná. A környékről az járja, több itt a szarvas és az őz, mint az ember, de valljuk meg őszintén, néha ez nem riaszt el bennünket. :)
A tarka rétek és sűrű erdők között a török időket idézi a falu fölé emelkedő középkori emlék, a Himfy vár romja. Aki megfordult már erre, bizonyosan felmászott a várhoz is, megérinteni a régi sziklafalakat, megcsodálni a gyönyörű kilátást. Napos időben kitűnően látható innen fenntről a megannyi kincset rejtő, a "nászéjszakák borát" termő Somló-hegy is. De nem csupán emiatt jönnek mostanában mind többen errefelé...
A döbröntei Hasik Hotel kiváló állomás mindazoknak, akik tudják értékelni a természet szépségét és nyugalmát ugyanakkor nagyra értékelik a kényelmet is. A kivételes adottságú természeti környezetben igazi gasztronómiai élmények, széleskörű wellness-szolgáltatások és készséges, színvonalas kiszolgálás teszik teljessé az aktív pihenést kereső vagy éppen családjukkal, gyermekeikkel együtt kikapcsolódni vágyó vendégek itt töltött napjait.
Történelmi visszatekintés