Angebotsnachfrage/Buchen

Angebotsnachfrage/Buchen

Wetter

weiter

Gästebuch

Napholczné Fülöp Mónika
2021-09-30 13:39:38

Idén szeptemberben voltunk 4. alkalommal a szállodában, ez már sok mindent elárul. És most sem csalódtunk. Már a szobafoglalásnál roppant figyelmesen úgy igazolták vissza a szállásunkat, hogy jelezték, tudomásuk van róla, hogy visszatérő vendégek vagyunk. Az első napon sajnos esett az eső, mi pedig eláztunk. Hogy könnyebben és gyorsabban száradjanak a ruháink, felajánlottak egy hősugárzót, ami nagyon jó szolgálatot tett. Igazán kedves volt az éttermi személyzet is. Nagyon örültünk egy régi kedves ismerősnek, annak a pincérnek, aki már 21 éve dolgozik a szállodában, így emlékeztünk rá korábbról. Tamás, az étteremvezető pedig különösen figyelmes volt, amikor az egyik desszerthez külön hozott nekem lekvárt az eredetileg kikészített csokoládészósz helyett. Apróság, mégis annyira jól esett! Szóval, mindenkinél őszinte figyelmességet tapasztaltunk, mosolyogtak, udvariasak és segítőkészek voltak. Ajánlom mindenkinek az aranykezű masszőr Lacit is, mindamellett, hogy fellazította letapadt izmaimat, nagyon jól el is szórakoztatott. Szóval, ha a Bakonyt választják úticélként, menjenek a Hasikba, mert ott nem fognak csalódni!

weiter

Gastronomie

Diejenige, die die Würzen der französischen Küche, die Bequemlichkeit der deutschen Hotels und die Höflichkeit des fernöstlichen Personale für ausschliesslich geltend und unübertrefflich halten, werden in Döbrönte eine angenehme Überraschung erleben.

családbarát hotel

Über das Restaurant:

Unsere exklusive, grosszügig eingerichtete Gaststätte für 100 Personen mit Klimaanlage ist sowohl für individuelle wie auch für Gruppenmahlzeiten ausgezeichnet geeignet (Empfänge, Geschäfts-und Privatmahlzeiten, Verlobungsfeiern, Abschiedsfeiern für Mittelschulabsolventen). Die durch unseren Meisterkoch geführte Küche, das breite Sortiment unserer Menükarte und Getränkekarte sowie unser hilfsbereite Restaurantspersonal kann auch den Ansprüchen unserer Gäste, die die höchsten gastronomischen Erwartungen haben, gerecht werden. Die Gäste können die Mahlzeiten von Frühling bis Herbst auch auf der Terasse, die einen Ausblick auf die Parkanlage des Hotels bietet, einnehmen.

Über den Himfy-Saal:

Dieser Saal gilt auch als Gesellschaftsraum, mit etwa 40 Plätzen und eignet sich zum Ort kleinener Zusammenkünfte und Mahlzeiten mit Familienatmosphäre, wo die Gäste die Möglichkeit haben, gruppenhafte Besprechungen und auch informelle, Besprechungen in Familienatmosphäre durchzuführen. In diesem Raum werden oft Wein-,Tee-, Käse-und Schokoladedegustationen und sontige Präsentationen für die Gäste organisiert.

Über das Kaminzimmer:

Das Kaminzimmer mit ca. 30 Plätzen ist ein entsprechender Ort der gemeinsamen Entspannung, der Gesellschaftsspiele, des Kartenspiels. Es eignet sich ausgezeichnet für Organisierung des Weindegustationen, für weniger offizielle Zusammenkünfte, für Abendprogramme mit Tanz und Musik. Wegen der hier eingebauten Audio-und Videotechnik nehmen die Gäste diesen Raum auch für gemeinsames Fernsehen und Videoprogramme in Anspruch. (Formel-1 und sonstige Sportveranstaltungen).

családbarát hotel

Über Bar im Keller:

Die stimmungsvolle Bar im Keller befindet sich im Untergeschoss des ehemaligen Bauerhauses neben dem Kaminzimmer, und diese ist als ausgezeichneter Ort des Weingenusses in freundschaftlichem Kreise, der diskreten Besprechungen bzw der nächtlichen Unterhaltung.

Über Möglichkeiten der Grill-Party:

Da unser Hotel familienfreundlich ist, können wir im Bedarfsfalle in der Parkanlage oder in den Innenhöfen des Hotels Grill-Party veranstalten.

Newsletter Registrieren

weiter