Gästebuch

Erdélyiné Horváth Krisztina Ausztriából 2018.10.26-28
2018-11-15 16:17:48

Tisztelt Hotel, nem tudom hogy lehet szavakba önteni amit e röpke hétvége alatt kaptunk, a teljes felvilágosítás már érkezés előtt, gyönyörű szoba, külön toalett, csend béke nyugalom, azt hittem néha hogy a felső tízezer ember között vagyunk, kabátot elvettèk, barátságosan segítettek mindenben. Egy kedves úrral hosszabb ideig beszéltünk a pici falu és vár történetéről. A hölgyek talpraesett udvarias dolgozók, a hotel ennél többet nem adhat. Megfogott a kis falu, egy geológus történész is ámulva mesélt a vár tövében nekünk, lovaglás életemben először láttam ilyen gondozott és maximálisan felszerelt lovardát, lányom Boldog volt még esőben is. A kutyus hamar a barátunk lett. Csodás élmény volt a Lovas kocsival körülnèzni. A falu szívében egy pici bolt kedves mindig köszönő emberek. Annyira jó volt ott. A hotel igazgatója pedig jelesre vizsgázott. Köszönöm a segítséget és a finom bort. Kívánunk sok sikert mindenkinek. Én nem szoktam vissza járni sehova de megyünk. Több kedves ismerősömnek ajánlottam már önöket többen már foglaltak is. Szívből köszönünk mindent. Ui mint szakácsnő, a konyha fenomenális, semmit se tudok kritizálni.

weiter

Sensationelles Sommer-Frühbucher-Angebot!

Liebe Gäste! Buchen Sie Ihren Sommerurlaub in Döbrönte jetzt und nutzen Sie die Gelegenheit, das beste Angebot zu bekommen!

Frühbuchervorteile bei den Sommerangeboten:

Im Fall, wenn die Reservierung bis 28. Februar 2023. erfolgt, (und 50% Anzahlung auf unserem Konto bis zum 1-en. März 2023. eingeht):
  • Reservierung für 2-6 Nächte: 5% Ermäßigung
  • Reservierung für min. 7 Nächte: 10% Ermäßigung
Bei Stornierung zahlt das Hotel die Anzahlung nicht zurück, aber man kann (im entsprechenden Zeitraum) den Reservierungstermin korrigieren.

Die Ermässigungen können nicht zusammengezogen werden.

In 12 Stunden werden wir Ihre Anfrage beantworten, und unser Sonderangebot schicken!

Angebotsnachfrage / Buchen


Newsletter Registrieren

weiter
Hotel in Bakony Aktionen Preise Programme Gastronomie Reiterhof Galerie Kontakt